2010. november 9., kedd

Normandiai sikerek – a Corvina Consort franciaországi turnéjáról

A Corvina Consort jelentős sikerekkel tért haza az idei Polyfollia fesztiválról, ahol a kóruséneklés széles és színes skálájával találkozhatott a közönség és a nemzetközi esemény több száz résztvevője. A közel egy hetes rendezvényre 10 professzionális felnőtt együttes és 2 gyermekkórus kapott meghívást a szervezőktől, a világ minden tájáról. Magyarországot és a régizenei repertoárt a Corvina Consort képviselte.
Az együttes középkori és reneszánsz forrásokból összeállított magyar és közép-európai programmal lépett fel, valamint a Habsburg császári udvar 15-16. századi énekes szertartásait bemutató Choralis Constantinus 500 sorozat soron következő anyagát mutatta be nagysikerű hangversenyein. Az önálló koncertek mellett a szakmai napon és egy gálakoncerten is színpadra léptek, valamint az együttes vezetője Kalmanovits Zoltán, a Corvina Consort tagjainak közreműködésével előadást tartott A közép-európai régizene címmel, amelyen nagyszámú hallgatóság vett részt.
A nemzetközi sajtó is érdeklődéssel figyelte a fesztivál eseményeit, és a Corvina Consort részvételét. Az együttes tagjai interjúban számoltak be a Finn Rádió és a BBC munkatársainak is, akik jelentős figyelmet tulajdonítottak – a jövőre húsz éves együttes munkája mellett – a már 150 eseményen is túl lévő nemzetközi Choralis Constantinus 500 sorozatnak.
A magyarországi közönség számára a sorozat második évadának végét az ausztriai Ensemble Cinquecento vendégszereplésével teszik emlékezetessé a szervezők. Erre a hangversenyre november 19-én, a Belvárosi Szent Mihály Templomban kerül sor, 19 órai kezdettel.

www.polyfollia.org

www.corvinaconsort.fw.hu
www.choralisconstantinus.hu