2010. április 27., kedd

A számok tükrében – az évad végéhez közeledve, a jövőt tervezve

A 2008 novemberében útjára indított Choralis Constantinus 500a Habsburg császári udvar énekes szertartásai a 15-16. századi gyakorlat alapján elnevezésű rendhagyó kulturális rendezvény-sorozat idén májusban érkezik a 100. eseményéhez. A sorozat a tervezett előadás számait nézve még nem, de időbeli elosztását tekintve már túl van a félúton. Az idei évben alapításának 10. évfordulóját ünneplő Musica Aeterna Művészeti Alapítvány szervezésében, a 230 előadást meghaladó sorozatot 2011. november végéig tervezik megvalósítani. Számos hazai előadó és helyszín mellett természetesen a nemzetközi kulturális vérkeringésbe is igyekeznek bekapcsolódni.
Szintén májusban lép fel a sorozat keretén belül a Corvina Consort Lengyelországban, egy Krakkó melletti Bencés kolostor templomában. A Choralis Constantinus 500 keretében korábban már Szlovákiában léptek fel, ősszel pedig Magyarország képviseletében őket választotta ki egy nemzetközi zsűri a franciaországi „Polyfollia” kórusfesztiválra meghívott együttesnek, aminek keretében turnéjukon, Normandiában is bemutatásra kerül majd a császári udvar énekes szertartásainak rekonstrukciója.
Korábban két világhírű együttes budapesti fellépése vált valóra a sorozatban. A csehországi Schola Gregoriana Pragensis 2009 márciusában, valamint a belgiumi Capilla Flamenca 2009 novemberében koncertezett a fővárosban. Jelenleg folynak az egyeztetések egy fiatalokból álló, rendkívül tehetséges ausztriai illetőségű – bár nemzetközi összetételű – énekegyüttes, az Ensemble Cinquecento – Renaissance Vokal meghívásával kapcsolatban. Ők a közelmúltban robbantak be a régizene világába, és máris sikert sikerre, díjakat díjakra halmoznak. A Musica Aeterna Művészeti Alapítvány büszke rá, hogy a magyarországi közönséggel rövidesen megismertetheti ezt az együttest – előreláthatóan 2010 őszén.
Természetesen a sorozat folytatásában is várható további külföldi vendégművészek fellépése, ám ezek kilétéről és az előadások időpontjáról még korai lenne nyilatkozni.
Az előadások, hazai és külföldi fellépések mellett a sorozatot más jellegű kulturális tevékenység is jellemezte. A közelmúltig elsősorban a gregorián forrásként felhasznált Graduale Pataviense kötetének modern kiadása volt ez a tevékenység, ami a sorozat tematikáját követve, öt kötetben jelent meg. A jövőt tekintve a szervezők szeretnék a nagyközönség számára is bemutatni és közelebb hozni ezt a kort, és zenei világot, így az ismeretterjesztésre fektetik elsősorban a hangsúlyt, valamint a szakmai jellegű bemutatók (workshop, kurzus) keretében szeretnék átadni eddigi tapasztalataikat az érdeklődőknek, és ezáltal lehetővé tenni, hogy ez az elfeledett repertoár újra méltó módon használatba kerülhessen, és része legyen a hazai egyházzenei gyakorlatnak és a koncertéletnek egyaránt.
A 10 éves Musica Aeterna Művészeti Alapítvány a sorozat szerteágazó szervezése mellett, két kiadvánnyal ünnepli az évfordulót. Mindkét kiadvány kötődik a jövőre 20 éves Corvina Consort együtteshez, akiknek évfordulójának megünneplésére a tervek szerint a Choralis Constantinus 500 sorozat végén, 2011-ben egy ünnepi hangversenyen kerül majd sor. Az Alapítvány gondozásában jelenik meg nyáron a „PSALTERIVM” című CD, amelyen az együttes genfi-zsoltár feldolgozásokat ad elő Kálvin születésének 500. évfordulója tiszteletére. Claude Goudimel, Loys Bourgeois, Claude Le Jeune, Pascal de L’Estocart és Jan Pieterzoon Sweelinck szerzeményeit éneklik a lemezen, amelyen Győri István lantművész működik közre, aki Nicolas Vallet lantra komponált genfi-zsoltár feldolgozásait adja elő.
A másik ünnepi kiadvány egy tanulmánykötet lesz, a tervek szerint őszi megjelenéssel, amelyben a Corvina Consort zenei tevékenységét talán idáig leginkább meghatározó hangverseny-sorozatának, a 10 évadon keresztül Orlando di Lasso (vagy Orlandus Lassus) műveit bemutató koncert-ciklusának ismertető szövegeit adja közre. Ez alatt az idő alatt a Corvina Consort a szerző összes egyházi ciklikus művét előadta (a miséken és magnificatokon kívül, de természetesen ezekből is számosat bemutatott), amelyek nagy része magyarországi bemutatónak volt tekinthető. Az együttes első két lemezét is ebből a repertoárból rögzítette, az első rögtön nemzetközi elismerést, 1999-ben CHOC díjat kapott. Ezt a körülbelül 25 tematikus műsort magában foglaló, és körülbelül 70-80 előadást megélő sorozatot szeretné az Alapítvány ezzel a kötettel jelképesen dokumentálni, és az érdeklődők számára elérhetővé tenni azokat a tanulmányokat, amelyeket a koncerteken a közönség kézbe vehetett ugyan, de talán azóta többek érdeklődésére is számot tarthat.
A Musica Aeterna Művészeti Alapítvány rendezvényeivel, kiadványaival igyekszik továbbra is betölteni azt a hiánypótló feladatot a magyarországi kulturális életben, amely tevékenységét jellemzi, és bízik abban, hogy egyre többek érdeklődését sikerül megnyerni, és kulturált szórakozással, maradandó élményekkel gazdagítani közönségüket.

Choralis Constantinus 500 - májusban századszor

2010. május 2., vasárnap 15.30 – Húsvét utáni 4. vasárnap (szertartás)
Hagyományos római rítusú (ún. „tridenti”) szentmise keretében, a Szent Mihály Laikus Káptalan együttműködésével
Helyszín: Belvárosi Főplébániatemplom
a belépés ingyenes
Közreműködik: Fővárosi Kántorátus

A SOROZAT 100. ESEMÉNYE:
2010. május 4., kedd 18.00 – Szt. Flórián vértanú (szertartás)
Helyszín: Belvárosi Főplébániatemplom
a belépés ingyenes
Közreműködik: Corvina Consort

2010. május 10., hétfő 18.00 – Szt. Gordianusz és Epimachusz vértanúk (szertartás)
Helyszín: Szent István Bazilika
a belépés ingyenes
Közreműködik: Voces Aequales

2010. május 13., csütörtök 16.00 – Urunk mennybemenetele (szertartás)
Helyszín: Belvárosi Szent Mihály Templom
Közreműködik: Corvina Consort

2010. május 23., vasárnap 16.00 – Pünkösdvasárnap (koncert)
Helyszín: Bencés Nővérek kolostorának temploma, Staniątki (Lengyelország)
a belépés ingyenes
Közreműködik: Corvina Consort

www.choralisconstantinus.hu

2010. április 9., péntek

Áprilisi események a Choralis Constantinus 500 sorozatban

2010. április 11., vasárnap 18.30 – Húsvét utáni 1. vasárnap „Fehérvasárnap” (szertartás)
Hagyományos római rítusú (ún. „tridenti”) szentmise keretében, a Szent Mihály Laikus Káptalan együttműködésével
Helyszín: Belvárosi Szent Mihály Templom
a belépés ingyenes
Közreműködik: Corvina Consort

2010. április 14., szerda 18.00 – Szt. Tiburtius és Valerianus vértanúk (szertartás)
Helyszín: Szent István Bazilika
a belépés ingyenes
Közreműködik: Discantus Énekegyüttes

2010. április 24., szombat 18.30 – Szt. György vértanú (szertartás)
Helyszín: Belvárosi (Pesti) Ferences Templom
a belépés ingyenes
Közreműködik: Corvina Consort

www.choralisconstantinus.hu